A botulizmus olyan, embereket és állatokat egyaránt érintő bakteriális eredetű ételmérgezés, amit a spórás formájú Clostridium botulinum által termelt exotoxin elfogyasztása okoz.
    Az első adatokat erről a baktériumfajról Justinius Kerner publikálta, 1822-ben. A botulizmus elnevezés is tőle származik, mivel összefüggést talált bizonyos kolbászféleségek fogyasztása (botulus = kolbász; latinul) és egyes csoportos ételmérgezések között. A megbetegedésekért felelős kórokozóról szóló bővebb információkat először van Ermengem írta le 1897-ben, s a baktérium elnevezése is az ő nevéhez fűződik.
    A botulizmus kórokozóit a rendszertan egy fajba sorolja a kulturális és biokémiai eltérések ellenére, mivel gyógyszertanilag azonos hatású neurotoxint termelnek. A fajt a toxinok szerológiai specifitása alapján hét típusra (A-G) osztották fel, s az egyes toxintípusokat is hasonlóképp nevezték el. Az emberi megbetegedésekért Európában - így hazánkban is - főleg a B toxintípus felelős, míg madár-botulizmust főleg C típusú toxin okoz.
    A kacsákat és egyéb vízimadarakat érintő botulizmus évenkénti kitöréseiről kb. az 1910-es évektől kezdődően jelentek meg publikációk, melyek az USA nyugati államainak saras síkvidékein és bizonyos tavaiban fordultak elő. A kitörések okozója régebben “nyugati kacsa-betegség” néven volt ismert, melyről úgy gondolták, hogy lúgos sók mérgező koncentrációja által kiváltott vegyi toxikózis. Nem telt bele húsz év az első leírások után, s az intenzív és kitartó kutatások feltárták, hogy a betegség a botulizmus, melynek kitörései igen drasztikusak lehetnek. 1932-ben például becslések szerint 250.000 madár pusztult el a Nagy-Sós-tónál, Utah-ban. A londoni, St. James’ Park-beli kitörésben több, mint 400 madár pusztult el. Legkevesebb 21 fajt, főleg kacsákat érintett.
    A betegséget majdnem mindig a Clostridium botulinum Ca-típusa okozta, bár a Michigan-tó partján élő vöcskök és sirályok botulizmusáért E-típusú kórokozó volt felelős, pelikánokban pedig D-típusú megbetegedésekről számoltak be.
    Az érintett vízi környezetben a sár spórákkal tartósan fertőzött marad. A toxin néha szintén hónapokig fennmaradva időnként télen és tavasszal is kitöréseket produkál.
    Jelenlegi tudásunk tekintélyes része a vízimadarak botulizmusáról az utolsó fél évszázad nagyon átfogó amerikai kutatásain alapszik, melyek során nagy figyelmet szenteltek a különböző talajtani vizsgálatoknak is.
    A madarakban fellépő botulizmust Magyarországon Futó Elemér és munkatársai tanulmányozták a Kis-Balatonon, mely hazánk egyik legjelentősebb vízivadvédelmi centruma: védelmét már 1951-ben elnyerte, 1986. óta pedig tájvédelmi körzet.
    A Kis-Balaton rekonstrukció óta két alkalommal fordult elő nagy példányszámot érintő madárpusztulás: 1988-ban és 1993-ban. Mindkét eset hasonló okokra vezethető vissza.
    A kitörések okozója a Clostridium botulinum által termelt C-típusú toxin. A törzsek toxintermelésre 3-45 ° C között képesek, nagy mennyiségben viszont csak 20 °C felett. Elszaporodás szempontjából ezért veszélyesek a könnyen felmelegedő, sekély, oxigénszegény vizű, vízi gerinctelenekben bővelkedő trópusi mocsarak, illetve mérsékelt övi vizek.
    Az 1993-as kis-balatoni kitörés is ilyen feltételek között játszódott le, mivel a II. ütem elárasztása során vízborítás alá került növénytársulások (magassásosok) bomlásnak indultak, eközben pedig nagy mennyiségű fehérje szabadult fel. Csapadék nem hullott, a Zala vízutánpótlása le volt zárva. Ezek a körülmények és a meleg anaerob feltételeket teremtettek, melyek kedveztek a Clostridium botulinum elszaporodásának.
    A pusztulás intenzitása nagymértékben függött az időjárástól. Hűvösebb napokon, csapadék után lecsökkent; meleg, kánikulai periódusokban megnőtt, s véglegesen csak az őszi lehűlés és a jelentős csapadék utánpótlás után állt meg.
    A toxin a táplálékkal, szájon át a szervezetbe jutva felszívódik a bélben, s a nyirok- és vérrendszeren keresztül eljut az idegekig. Mérgezéskor az állatok lelassulnak, nehezen mozognak, hasmenésesek lesznek, nyakukat mereven, görcsösen tartják, majd leggyakrabban a légzőizmok bénulása miatt megfulladnak.
    A kis-balatoni megfigyelések is azt támasztják alá, hogy a madarak utolsó erejükkel még valamilyen védett helyre (szigetre, töltésoldalba) kivergődnek, s ott pusztulnak el. Az elhullott példányok 90 %-ban ilyen helyeken fordultak elő.
    Kisebb dózis esetén a betegség túlélhető, de védettség általában nem alakul ki, annak ellenére, hogy a C-típussal szembeni immunitás például egyes keselyűknél kimutatható.
    A megbetegedett madarakat folyamatosan begyűjtötték, hiszen a területen maradó tetemek további fertőzési gócokat jelentenek, s a testükből kifejlődő légyálcák is terjesztik a betegséget. Az élve begyűjtött példányokat megitatták. Mivel a nyelési reflexük nem működött, vékony gumicsövet dugtak le a torkukon, melynek végén fecskendő volt. Első néhány alkalommal a kondíció javítására fehérjekoncentrátumot alkalmaztak. A madarak, állapotuktól függően 1-2 óra, esetleg 1 nap múlva már darabos táplálékot is fogyasztottak.
    A récéket, ludakat és szárcsákat vízben áztatott kukoricával tömték meg. Először 4-5 szemet kaptak, majd folyamatosan növelték a mennyiséget. A tömést óvatosan kellett végrehajtani, vigyázva arra, nehogy a táplálék a légcsőbe jusson, majd a szemeket óvatosan behúzni a begybe. Az áztatóvízbe kevés sót és étolajat tettek.
    A cankókat először szintén fehérjekoncentrátummal itatták, majd apróra vágott gilisztával etették meg őket.
    A gémfélék apró halakat kaptak. A stressz miatt az első napokban kiöklendezték őket. Ezt megakadályozandó, gyűrűt helyeztek el a nyakukon. A módszer nem vált be, mert a madarak igyekeztek megszabadulni tőle, s csőrük állandóan beleakadt. Ehelyett a csőr végét ragasztószalaggal áttekerték, majd azt az emésztés végeztével eltávolították.
    A gyógyuló madarakat ládákban helyezték el, ügyelve arra, hogy egy ládába maximum négy madár kerüljön, ezzel véve elejét annak, hogy egymást zavarják. Ideiglenes szállásaikba tálcákat tettek, melyeket tiszta vízzel töltöttek fel, s kukoricát, búzát és békalencsét szórtak bele.
    A fenti módszerrel - a madarak állapotától függően - 3-6 nap alatt el lehetett érni a tünetmentességet. A módszer eredményeképpen a 151 élve begyűjtött madárból 77-et (51 %) sikerült meggyógyítani. Az egészséges madarakat gyűrűzés után olyan területeken engedték el, ahol a megbetegedés veszélye már nem állt fenn. Ennek ellenére szerencsés volna a felgyógyult madarakat a járvány végéig erre alkalmas röpdében tartani, hiszen ezek az egyedek újra megfertőződhetnek.

A botulizmusban elhullott/gyógyított madarak listája (Kis-Balaton)

-

Magyar név	1988.		1993.
	Elhullott	Gyógyított	Elhullott	Gyógyított
Kis vöcsök	-	1	1	-
Feketenyakú vöcsök	-	-	-	1
Szürke gém	-	1	3	3
Nagy kócsag	5	-	1	1
Kis kócsag	2	1	3	1
Bakcsó	-	1	-	-
Kanalasgém	5	1	-	1
Bütykös hattyú	-	-	2	-
Nyári lúd	1	1	10	1
Tőkés réce	328	93	666	39
Böjti réce	15	6	33	4
Magyar név	1988.		1993.
	Elhullott	Gyógyított	Elhullott	Gyógyított
Csörgő réce	2	-	36	2
Kendermagos réce	8	-	1	2
Üstökösréce	-	-	1	1
Barátréce	7	2	19	-
Kontyos réce	18	5	10	1
Cigányréce	11	1	7	2
Héja	-	-	-	1
Barna rétihéja	-	-	-	1
Guvat	-	-	1	-
Vizityúk	-	-	2	-
Szárcsa	8	2	139	9
Csigaforgató	-	-	1	-
Bíbic	19	8	9	-
Ujjaslile	-	-	1	-
Kis lile	2	-	-	-
Goda	2	-	-	-
Füstös cankó	3	-	-	-
Piroslábú cankó	5	4	11	-
Tavi cankó	9	-	1	-
Szürke cankó	2	1	-	-
Erdei cankó	2	2	-	-
Réti cankó	-	23	5
Billegető cankó	9	4	1	-
Sárszalonka	2	-	1	-
Havasi partfutó	1	-	-	-
Pajzsos cankó	4	1	-	-
Gulipán	1	-	-	-
Ezüstsirály	-	-	3	-
Dankasirály	n.a.	n.a.	13*	1*
Fattyúszerkő	6	-	-	-
Kormos szerkő	-	-	1	-
Küszvágó csér	12	2	-	-

Felhasznált irodalom:
Futó Elemér, Horváth Jenő, Lakatos József, Lelkes András: Botulizmus a Kis-Balatonon 1988, 1993 (tanulmány)
Smith, G. R.: Botulism in waterfowl (Wildfowl 27., 1976)

Babinszky Gergely