A Dunakanyar átvonuló-telelő vízimadarainak felmérése az 1997/98-as szezonban sem maradt el; a hét, egyenként 10 folyamkilométeres szakasz (Budapest-Esztergom - 1720-1650 fkm. - között) havonkénti átvizsgálása a koraőszi és későtavaszi időszakban hajóról, míg a hidegebb idők beálltával partról történt. Sajnálatos módon a Vác-Verőce (1780-90 fkm.) szakasz felmérése november-március között kimaradt, ezért csak a teljesség igénye nélkül tudok számot adni az idény eredményeiről.
    A vízimadarak megjelenését előidéző időjárási viszonyok (Boros 1992.) és a csapatok "megtartásában" elsőrendű szerepet játszó vízállás (Faragó 1996.) a szinkronok idején ugyan sok esetben igen kedvezőtlenül alakultak, ennek ellenére a tavalyi idénnyel egyező fajszámban (32), a hat alkalom összesítésében 22.301 példány került elénk.
    Két területen a szinkronokon felül is folyt megfigyelés, így az Esztergom környéki szakaszon Albert László, míg a Vác környéki szakaszon e sorok írója végzett hetenként egy alkalommal felméréseket.
    Érdemes egy kis visszatekintés segítségével értelmezni az idei állományadatokat.

    A fenti diagram alapján láthatóvá válik, hogy a Dunakanyar átvonuló/telelő madárállománya az egyes években elég hullámzóan alakul.

    E másik megközelítés szerint is látható az 1994/95. idény kiegyenlítettsége, és feltűnő, hogy más években mennyire hullámzó az egyes hónapokban látott madármennyiség.
    Összességében december és január a legszámosabb. (Ezt a papírformát 1994/95. igazolja, míg a "legzavarosabb" az idei év volt, hisz’ itt decemberben és januárban rekordminimum volt.)
    A körülményeket ismerve és figyelembe véve mindez alátámasztani látszik azt az eddig még kellően nem vizsgált feltevést, hogy az időjárás és a vízállás igen erősen befolyásolja a Dunakanyar madarainak számbeli alakulását.
    Ehhez kapcsolódva, érdekes az egyes hónapokban történt megfigyelések tekintetében megadni a Jaccard-féle fajazonossági indexet. Ez alapján megállapítható, hogy pl.: a december és a január indexe áll legközelebb egymáshoz, míg a legkisebb azonosságot a február és az október összevetése adja.

    A két téli hónap hasonlósága kézenfekvőnek tűnik, hiszen ilyenkor - az időjárási és vízállási viszonyok kedvező volta esetén - meglehetősen stabil fajösszetételű vízimadárközösségek állomásoznak a Dunakanyarban. A januári indexek esetében a fajazonosság nagyjából kiegyenlített.

    Az alábbiakban az összesített fajlista látható, s mint már említettem itt csak az októberből származó adatokat duzzasztja a Vác-Verőce szakasz, mivel az ekkor még hajóról történő számlás adatai - a partról végzettekkel ellentétben - rendelkezésemre álltak.
 

    Érdekes módon idén - a tavalyi évhez hasonlóan - kevés, mindössze 32 faj került távcső elé. Megjegyzendő, hogy a szinkronok alkalmával olyan alapvető fajokat nem láttunk, mint az északi búvár, a nagy kócsag, a fekete réce, az örvös bukó, valamint a tavalyi összes limikola, így a billegető cankó, a szürke- és réti cankó; ezek mellett egyszer sem találkoztunk kis sirállyal sem. Azonban nyilván ezeket más, tavaly nem észlelt fajok pótolták, így: a nyári lúd, a bütykös ásólúd, a böjti-, kendermagos, pehely- és cigányréce, valamint a bíbic és az ezüstsirály voltak.
    Annak ellenére, hogy - mint már említettem - egyes megfigyelési napok igen mostoha időjárási viszonyokkal ajándékozták meg a PKMK megfigyelőit, és ráadásul a 1680-1690 fkm. szakaszon szinte minden hónapban hiányosak az adatok, az előző évhez képest jobb állománynagyságbeli eredmények születtek. Abszolút emelkedést az előző évhez képest csak a szürke gém mutatott, ill. egy sor irreguláris faj, így például a nyári lúd, a bíbic, stb. - melyeket ennek okán nem érdemes idevenni.
    Ugyanilyen abszolút - az előző évhez képest minden hónapban - csökkenő tendenciájú faj volt a búbos vöcsök és a sárgalábú sirály. Itt is voltak csökkenést mutató, de alkalomszerűen megjelenő fajok, mint a bütykös hattyú vagy a nagy lilik.
    Annak ellenére, hogy többségben vannak az emelkedést mutató fajok és az egyes szinkronnapokon megfigyelt mennyiség is emelkedett az előző évhez képest, az összkép korántsem vigasztaló. Ebben az idényben észleltük a legkevesebb madarat. Normálisnak tekinthető 1994/95., mikor 40.000 körül alakult az összegyedszám. Kiemelkedő volt a következő év, hisz’ ekkor 50.000 fölötti példányszámot könyvelhettünk el. Az utóbbi két évben viszont alig haladtuk meg a 20.000 példányos határt (lásd az első diagramnál!).
    Néhány, gyakoribb faj állományának "kielemzését" is elvégeztem, az előző évekhez való összehasonlítás érdekében.
    Ezek az adatok minden faj esetében az október - március időszakból származnak tízfolyamkilométeres bontásban (a félreértések elkerülése végett újfent hangsúlyozom, hogy a 1680-90 fkm. szakasz hiányos, egyedül októberben szerepel teljes adatsor!).

A tőkés réce állománydinamikájában jellemző volt a novemberi hidegfrontok táján tapasztalt betömörülés, amit a tél enyhe periódusában (legfőképp decemberben) az állóvizekre való kihúzódás követett. Az újabb zord időszak (január-február) ismételten a nyílt vízre terelte a kacsákat.

    Mint említettem két szakaszrészen a havonta végzett szinkronok mellett a lehetőségekhez mérten hetenként egyszer számoltuk a madarakat.
    Az Esztergom-Búbánat-völgy (1720-10 fkm.) és a Vác-Göd (1680-70 fkm.) közti részek vonzzák leginkább a jellemző dunai telelő fajok (pl.: kerce-, konyos-, és füstös réce) csapatait. A két szakasz alapvető különbségekkel bír, de madárforgalmuk faj- és egyedszámalakulása hasonló.

    A két szakaszra vonatkozóan a november-január közti időszakból származnak összehasonlítható adatok (minden hónapban a második és a negyedik hét adatait vettem alapul, ezeket jelzik a hónap után feltüntetett számok).
    Látható, hogy az Esztergom környéki részeken a faj- de az egyedszám is elég rapszodikusan alakul, míg a váci területen a fajszám viszonylag egyenletes emelkedést mutat, bár az egyedszám itt is erősen változó volt.
    A váci szakaszon minden esetben jóval magasabb példányszám volt észlelhető, ennek magyarázatára szolgál a Szobi(Pilismaróti)-öböl elszívó hatása az esztergomi részeken, ill. az a tény, hogy a Göd és Vác közötti féltucatnyi kősarkantyú öblei madárkoncentráló szerepet töltenek be.

    Összefoglalás
    Az 1997/98-as idényben egész évben figyeltük a dunai vízimadarak állományának változását. Jelen összefoglalómból mégis kénytelen voltam kihagyni az egyik érdekes szakasz (Vác-Verőce 1790-80 fkm.) adatait, ahol szervezési okok miatt nagyrészt elmaradtak az őszi-téli megfigyelések.
    Mindettől függetlenül feltűnő, hogy az idei megfigyelések eredményei mutatják az eddigi négy évben tapasztalt legkevesebb telelő vízimadarat. Egyes fajok állománya az előző évhez képest emelkedett, ill. a havi összesítések is jobbak voltak, de az összállományszám csak kevéssel haladja meg a húszezret (1995/96-ban meghaladta az ötvenezret).
    Valószínű, hogy az eredményeket az is nagyban befolyásolja, hogy a hóközépi szinkronok napján sok esetben igen rossz időjárás uralkodott valamint a vízállás is kedvezőtlen volt.
    Két tízfolyamkilométeres szakaszon hetenkénti megfigyelések folytak, mely során számos - itt nem közölt vagy/és feldolgozott - adatot gyűjtöttünk az átvonuló és telelő madárfajokról.
    Jelen írásomhoz több közleményt is felhasználtam, így nagy segítségemre voltak a következők:

• Boros, E. (1992.): Telelő vízivadállomány és az időjárási valamint táplálkozásökológiai tényezők közös vizsgálata, GATE-Kézirat, Gödöllő
• Faragó, S. (1996.): A Duna Gönyű-Szob közti szakasza (1791-1708 fkm.) vízimadár állományának 10 éves (1982-1992) vizsgálata, Magyar Vízivad Közlemények, Sopron
• Horváth, G. (1995.): Visszatekintés a tavalyi Dunaszinkronra, FÜZIKE 1995. dec., 15. sz.
• Selmeczi K., Á. (1996.): Összefoglaló a PKMK 1995/96. vízimadár-szinkronjáról, FÜZIKE 1996. máj., 20. sz.
• Selmeczi K., Á. (1997.): A dunai vízimadár-szinkronokról, FÜZIKE 1997. aug., 28. sz.