Madarásznapló:
Soltszentimre-Fülöpszállás, 1992. április 13.

    Megosztott madarászást csináltunk: Köpetes és Szabikám a Kelemenszéket vizsgálta át, mi hárman - Madár, Gábor és én - pedig a soltszentimrei részeket akartuk megnézni.
    Elképzelésünkbe csak a MÁV szólt bele: vonatunk elrobogott az áhított solti állomás mellett, s csak Csengődön állt meg... Vakarhattuk a fejünket, hisz’ a visszafelé közlekedő vonatok csak órák múlva jönnek, gyalog igen messze voltunk. Az állomáson felfedeztünk egy mozdonyt, s kisebb agitációval rávettük a vezetőt, hogy elvigyen Soltra. A madarászás tehát egy kissé “kalandosan” indult, s így is folytatódott...
    Már a falu szélén figyelgethettük a közeli nyárasszélén mozgó szalakótákat. A marhajárásoknál pedig jöttek a "durva fajok”: két túzok repült el mellettünk, s néhány széki lile is előkerült.
    Innen nem messze egy tanya mellett letáboroztunk. A pusztaság kellős közepén hirtelen egy nagytermetű csér tűnt fel: kacagócsér! Sokáig figyeltük, előttünk repkedett egy nádas folt felett; fotózni is sikerült. Később elhúzott a Kelemen felé; gondoltuk Köpiéknek is megmutatja magát...
    Az út további részén már csak a megszokott, kommersz fajok kerültek elénk: godák, pirlábok, gulipánok, szerecsensirályok.
    A Kígyós mellett érdekes gulipán-megfigyelésre nyílt alkalmunk: egy erdő szélén lévő magas kukoricásba repült be állandóan egy aggódó madár.
    Elérve a Kelemenszéket, Köpetesékkel találtuk szembe magunkat. Persze ők nem látták a csért; fájlaltákis erősen...
    A Kelemen-tanyánál már messziről láttuk, hogy egy kuvik ül az ablakban. Odaérve azonban bebukott az egyik résen, s mire nagy nekibuzdulásukban behatoltunk a házba, nyoma veszett.(Pedig ajtófeszegetés közben még hallottuk, hogy bent motoszkál, talána kéményen keresztül lógott meg.)
    Egy másik kuvik viszont egy hosszú boton lógott, amit Szabikám eresztett le a tanya kútjába, hogy kihalássza a vízbefulladt madarat, mely vélhetőleg szomját oltani ereszkedett le, de feljönni már nem tudott... Ahhoz képest, hogy Szabi nagy “koponyász”, meglepő módon nem volt gusztusa eltenni a már szépen lecsupaszodott kuvikfejet.
    Mivel alkonyodni kezdett, Fülöpszállás felé vettükaz irányt, s fáradtságunk függvényében egymástól elmaradozva meneteltünk a pusztában, amikor a magasban megpillantottam a kacagócsért! Próbáltam magyarázni, mutatni hogy hol van, de csak az lett a vége, hogy Köpetesék megint lemaradtak a csérlátásról. Fájlalták is erősen...


Selmeczi Kovács Ádám